Ezt és az ehhez hasonló oldalakat felnőttek olvassák, közülük sokan bántalmazó kapcsolatok túlélői.
De mi van azokkal a gyerekekkel, akik nem kereshetik poszttraumás tüneteikre, panaszaikra a gyógyírt és a magyarázatot az interneten?
Az ő sérüléseikre közvetett módon tüneteik vagy viselkedésük hívja fel a figyelmet, és a körülöttük élő felnőttek felelőssége, hogy választ és segítséget kapjanak problémáikra.
Dr. Renéé P. Marks, a serdülőkori disszociációról szóló debreceni előadásán (2018) az alábbi viselkedésbeli problémákat sorolta fel traumatizáltság esetén:
1. A szabályoknak való gyakori ellenszegülés
2. Másokkal szembeni agresszió
3. Intenzív dühkitörések
4. Extrém hangulatingadozások
5. Mások megtévesztése, hazudozás
6. Irányító, utasítgató viselkedés
7. Korlátokkal és külső kontrollal szembeni alacsony tűrőképesség
8. Mások hibáztatássa saját hibákért, problémákért
9. Újdonságok és változások nehéz kezelése
10. Kapcsolatokon belül a társat kihasználó és manipulatív viselkedés
Abban a káoszban, amit a nárcisztikusok generálnak maguk körül, könnyű elfelejtkezni arról, hogy a drámákban a gyerekek is sérülnek. A fenti viselkedéses jegyek megléte utalhat erre, és ezek kapcsolatba hozatala traumatizáltságukkal nem csak hatékonyabb megoldáskeresést tesz lehetővé (traumafeldolgozásban jártas szakember felkeresésével), de fel is menti a gyereket a "rossz" minősítés alól. Mert nekik is - a felnőtt áldozatokhoz hasonlóan - rengeteg empatikus megértésre és hitelesítésre van szükségük a gyógyuláshoz. Akármilyen nehéz is ez egy szintén PTSD-s tünetekkel küzdő szülőnek vagy egy kívülálló - a körülményeket nem ismerő -, sokszor túlterhelt pedagógusnak.
Ráadásul a nem ilyen látványos tüneteket produkáló gyerekeket is észre kell venni valakinek: a saját belső világukba menekülő, jógyerekségbe merevedett, belül rettegő, de ezt ki nem mutató gyerekek nem kevésbé vannak bajban.
Egy biztos: ha történt bántalmazás, a gyerek sérült. És segítségre van szüksége a gyógyuláshoz.
De mi van azokkal a gyerekekkel, akik nem kereshetik poszttraumás tüneteikre, panaszaikra a gyógyírt és a magyarázatot az interneten?
Az ő sérüléseikre közvetett módon tüneteik vagy viselkedésük hívja fel a figyelmet, és a körülöttük élő felnőttek felelőssége, hogy választ és segítséget kapjanak problémáikra.
Dr. Renéé P. Marks, a serdülőkori disszociációról szóló debreceni előadásán (2018) az alábbi viselkedésbeli problémákat sorolta fel traumatizáltság esetén:
1. A szabályoknak való gyakori ellenszegülés
2. Másokkal szembeni agresszió
3. Intenzív dühkitörések
4. Extrém hangulatingadozások
5. Mások megtévesztése, hazudozás
6. Irányító, utasítgató viselkedés
7. Korlátokkal és külső kontrollal szembeni alacsony tűrőképesség
8. Mások hibáztatássa saját hibákért, problémákért
9. Újdonságok és változások nehéz kezelése
10. Kapcsolatokon belül a társat kihasználó és manipulatív viselkedés
Abban a káoszban, amit a nárcisztikusok generálnak maguk körül, könnyű elfelejtkezni arról, hogy a drámákban a gyerekek is sérülnek. A fenti viselkedéses jegyek megléte utalhat erre, és ezek kapcsolatba hozatala traumatizáltságukkal nem csak hatékonyabb megoldáskeresést tesz lehetővé (traumafeldolgozásban jártas szakember felkeresésével), de fel is menti a gyereket a "rossz" minősítés alól. Mert nekik is - a felnőtt áldozatokhoz hasonlóan - rengeteg empatikus megértésre és hitelesítésre van szükségük a gyógyuláshoz. Akármilyen nehéz is ez egy szintén PTSD-s tünetekkel küzdő szülőnek vagy egy kívülálló - a körülményeket nem ismerő -, sokszor túlterhelt pedagógusnak.
Ráadásul a nem ilyen látványos tüneteket produkáló gyerekeket is észre kell venni valakinek: a saját belső világukba menekülő, jógyerekségbe merevedett, belül rettegő, de ezt ki nem mutató gyerekek nem kevésbé vannak bajban.
Egy biztos: ha történt bántalmazás, a gyerek sérült. És segítségre van szüksége a gyógyuláshoz.
Véleményem szerint ez a megközelítés nagyon egyoldalú. A nárcisztikus szülő nárcisztikussá váló/vált gyereke ilyen, igen. De mi van az áldozattá vált, kortizolrezisztens gyerekkel, aki nem lesz nárcisz? Ő pont az ellenkezője: mindenben megfelel, "jó gyerek", nincsen saját akarata, mindent a nárcisztikus szülőnek rendel alá. Ha fel is lázat, csak ideiglenesen, aztán bocsánatot kér ezerszer, akkor is, ha nem is az ő hibája volt a konfliktus. Ha menekül, akkor egy nárcisztikus párkapcsolatba. Sikertelen lehet, mert 1. a a nárcisztikus szülője nem engedi felnőni, megtartja az anyagi függőséget, 2. nem saját maga választ pályát, 3. ha sikeres is lenne, azzal megbántaná a rá oly irigy (ha azonos nemű) szülőjét, és ezért az bosszút állna. Én magam is nárcisztikus áldozatként nőttem fel, mint apám, aki olykor a flying monkey szerepét öltötte magára a nárcisztikus anyámmal szemben, a saját anyja, a vérnárcisz nagyanyám hatására. Anyám az áldozatból nárcisz lett, és minden, de minden rajtam csapódott. Most próbálok terápiával kimászni ebből a "csodás" mókuskerékből.
VálaszTörlésEgy másik bejegyzésben más jellegű tünetekről is szó esik:
VálaszTörléshttps://tulelesnarcisztikusbantalmazaskor.blogspot.com/2018/05/bantalmazo-kapcsolatok-romjai-meg.html
Üdv!
VálaszTörlésEgy anya aki hazugságaival megfúrja fia kapcsolatát, mindent az ellenkezőjének állít. Nem téged szeret, a család pénzét akarja, nem fogod bírni a szexet, erőszakos, mert 4-5 levelet küld évente. Egy pszhihopata a nő, mert szeret. Stb, stb Borzalmas ember, aki folyton gátol.